*** Hannah szemszöge***
Megcsókolt. Te jó ég megcsókolt! De miért? Áááá. Ezt nem csinálhatja!
Teljesen leblokkoltam. Nem csókoltam vissza. Pedig nagyon is akartam. De nem lehetett. De azért jó érzéssel tölt el az,hogy tudom,hogy még így is vonzódik hozzám,miközben elment az emlékezete.
Fél perc után ellöktem magamtól Justint,és zavartan a földet kezdtem el pásztázni. Ajj ez annyira kínos.
-Bocsánat...-suttogta halkan Juss,ezzel megtörve a kínos csendet.
Lassan felemeltem a fejem,és a szemébe néztem. Szomorúan bámult rám,és láttam rajta,hogy legszivesebben a föld alá süllyedne szégyenében.
Nem akartam ilyen kínos helyzetbe hozni, de nem tehettem mást...
-Miért jöttél utánam?-váltottam témát.
-Anya küldött.-felelte,de nem nézett a szemembe.-Az orvos miatt.
Ekkor esett le minden. Te jó ég,az orvos! Teljesen kiment a fejemből,hogy orvost hívott nekem Pattie! Idegesen a homlokomra csaptam.
-Tényleg!-kiáltottam.-Menjünk vissza.
Justin bicentett ,majd elindult a sötét utcán,hozzájuk. Pár pillanatig még figyeltem,majd én is utána siettem.
Annyira de annyira hiányzik! Mikor megcsókolt,annyira jó volt.
De én eltaszítottam magamtól. Annyira hülye vagyok!
Mit érezhet most Justin? Biztos neki is rosszul esett... Már azt sem tudom, hogy mit akarok.. Rémesen érzem magam. Nem akarom megint elveszíteni.
-Justin!-kiáltottam rá,mert már teljesen lehagyott.-Várj már meg!
Juss lassítani kezdett,de még mindig gyorsan haladt. Ezért én kezdtem el nagyobb léptekkel menni. Mikor már majdnem utolértem,tekintetem megállapodott a szabadon lógó kezén. Elmosolyodtam. Itt az ideje,hogy mindent helyre hozzak. Halkan odasiettem hozzá,és lassan rácsúsztattam a kezem az övére,és összekulcsoltam az ujjainkat. Igen,tudom,hogy ezt most nem lenne szabad,de nem bírtam megállni. Egyszerűen hiányzik. Nagyon. Justin a döbbenettől,még pislogni is elfelejtett. Értetlenül bámult a kezünkre,de nem engedte el. Lassan rám emelte a tekintetét,majd iszonyat aranyosan elmosolyodott.
-Mit...-kezdte volna,de leintettem.
-Menjünk.-suttogtam,mire csak mosolyogva bicentett,majd tovább mentünk a kihalt utcán. Egyikünk sem szólt semmit. Csak bámultuk az utat. Azt hiszem jól esik ez a kis csönd. Elég húzós napunk volt...
Lassacskán megérkeztünk Justinék háza elé. Pattie már idegesen toporgott az ajtóban,majd mikor megpillantott minket,megkönnyebbülten felsóhajtott.
-Gyertek be,az orvos már bent vár kb 15 perce.-invitált be minket az ajtón, a nappaliba.-Amúgy... Mi ez?-nézett reménykedve a kezünkre.
-Semmi.-engedtem el gyorsan.-Még nem emlékszik semmire sem.-tettem hozzá szomorúan,mire Pattie csalódottan bólintott.
-Mire kéne emlékezzek?-értetlenkedett Justin,és rá kellett jönnöm,hogy ma már másodszorra szólom el magam. Jaj,hogy fogom én ezt napokig kibírni???
-Semmire.-vágtuk rá egyszerre Pattievel.
Juss gyanakvóan ráncolta a homlokát,és épp szólásra akarta volna nyitni a száját,mikor közbe szólt az orvos:
-Szóval. Hannah ugye?-fordult hozzám,mire bólintottam.-Rendben. Gyere megvizsgállak.
Csak most tűnt fel,hogy mennyire ismerős ez az ember. Túlságosan is... De kire hasonlít? Nem ugrik be. Fekete dzsekiben volt, és úgy szint fekete nadrágban. Zsebéből kilógott egy bicska. A frász kerülgetett.
-Menjünk át a konyhába.-javasolta a doktor.
Épp indulni akartam,mikor Pattie közbe szólt:
-Elnézést de miért nem jó itt?
Az orvos egy "hagyjon,had intézzem a dolgom" nézéssel elhallgatatta Pattiet,majd felém fordult és rám mosolygott. Ekkor döbbentem rá,hogy ki áll velem szemben.
Ereimben "megfagyott" a vér. Teljesen lesápadtam,és az ég világért sem mozdultam volna a helyemről. Ő az. Ez az az ember akit még Justin lőtt le,mikor elraboltak. Túlélte volna? Te jó ég túlélte! Mit akar velem csinálni? Bosszút állni?
-Jönne kisasszony?-fürkészett türelmetlenül a pasi.
-Szerintem jó ha itt vizsgál...-tördeltem idegesen az ujjaimat,miközben halál félelmem volt.
-Nem,kint vizsgállak és kész.-jelentette ki határozottan,mire görcsbe rándult a gyomrom.. Nee nem akarom,hogy bántson! Tuti,hogy nem megyek innen sehova sem!
A pasas durván megragadta a kezem,majd a konyha felé kezdett húzni.
-Neeem!!!-visítoztam,majd kitéptem a csuklóm a szorításából.
Rémülten rohantam Pattie védelmező karjai közé. Borzalmas ez a helyzet. A legcinkesebb az,hogy egyikük sem tudja (Pattie alapból,Justin viszont nem emlékszik),hogy ez a csávó egy bérgyilkos.
-Jól vagy szívem?-nézett rám aggódóan Pattie.
-Nem.. Nem.. Ő nem orvos.. Ő nem..-dadogtam,közben a félelemtől remegtek a lábaim.
-Hogy érted?-nézett mélyen a szemembe Justin.
-Beszéljünk.-suttogtam neki,mire értetlenül bólintott.
Megragadtam Juss karját,majd kifelé vettük az irányt. Épp az ajtó kilincsét akartam lenyomni,mikor a férfi durván rám förmedt:
-Most jössz vagy mi lesz?!
Nem feleltem,csak gyorsan kihúztam Justint az udvarra.
-Mi folyik itt?-nézett rám értetlenül.
Nagy levegőt vettem. Nem érdekel,hogy mit mondott a doki. Elmondom Justinnak,hogy ki ez a pasi. Muszáj lesz.
-Justin - kezdtem. - Ez a pasi nem doki. Ez egy bérgyilkos. És biztos,hogy bosszút akar állni rajtunk,mert mikor engem elrabolt,te megmentettél és lelőtted. Kérlek muszály erre emlékezned. Ezen az életünk múlhat. Kérlek..
Juju egy rövid ideig gondolkodón meredt rám,majd szomorúan megrázta a fejét.
-Sajnálom.-jött közelebb,majd megfogta a kezem.-De nem emlékszek semmi ilyenre.
A félelem még jobban fokozódott bennem. Ha nem emlékszik akkor most mi lesz velünk?
Csalódottan kihúztam a kezem az övéből.
-És mikor megcsókoltál akkor sem emlékeztél semmire?-próbálkoztam tovább.
-Nem - rázta meg a fejét szomorúan. - Tényleg.. Sajnálom.
Teljesen lesápadtam. Kezeim olyanok voltak mint a jégcsapok.
Justin aggódóan nézett rám. Kezét az arcomra simította.
-Mond el az igazat..- nyelt nagyot. - Elment az emlékezetem, és köztünk volt valami igaz?
- Igen - hajtottam le a fejem. - Biztos, nem emlékszel semmire?
***Justin szemszöge***
Tanácstalanul álltam előtte. Szerettem volna emlékezni, szerettem volna az emlékeket vissza hozni, de egyszerűen nem tudtam. Nem emlékeztem semmire. Hannah sápadtan fürkészett. Szerettem volna neki segíteni, de ebben a helyzetben lehetetlen. Amit elhadart, hogy ez a csávó bérgyilkos, meg lelőttem. Én?? Lelőttem?? Soha nem ölnék embereket. Olyan lehetetlen ez az egész. Nem értek semmit.
Mielőtt kinyöghettem volna bármit is a kérdésére, az ajtó kinyílt, és az orvos lépett ki rajta. Szemei szikrákat hánytak. Dühösen letrappolt hozzánk.
- Engem ne várassatok meg! Még sok dolgom van! - köpte a szavakat mérgesen, és megragadta Hannah karját. - Haladjunk. Befelé!
- Nem! Nem megyek magával sehova! - rángatózott, de hatástalanul. A pasi sokkal erősebb volt. A nagy erőlködésében kiesett egy kép a zsebéből, ami egyenesen elém hullott. Kíváncsian lehajoltam érte, és felvettem. A képen két gyerek csókolózott.
Próbáltam kivenni, hogy kik vannak rajta, de a kép túl homályos volt. Idegesen beleharaptam alsó ajkamba, majd megfordítottam a képet. A másik oldalon is volt egy fotó róluk.
Teljesen ledöbbentem. Basszus ezeken a képeken én vagyok rajta és Hannah! Tényleg nem hazudott! Idegesen zsebre vágtam a képet. Az emlékek sorjában törtek elő .
Teljesen leizzadtam. Sápadtan meredtem magam elé.
Csak most fogtam fel, hogy mekkora bajban vagyunk. Jó az oké visszajöttek az emlékeim, de élet veszélyben vagyunk!
Nem tudom, mit akar tőlünk, de az biztos, hogy bosszút állni, hogy lelőttem még anno.
- Bassza meg!- csaptam hirtelen a homlokomra. Csak most ugrott be,hogy Hannah bent van vele.
***Hannah szemszöge***
Remegve ültem a konyha széken, és a pakolgató csávót bámultam. Minden egyes mozdulatát figyeltem. Nagyon idegesített, hogy nem szól semmit.
- Mit akar velem tenni? - kérdeztem félénken.
Gonoszan elmosolyodott, majd rám emelte tekintetét.
- Látom emlékszel rám. Bár már hamarabb is rájöttem a hisztirohamodnál.
Eszem megáll, hogy még ilyenkor is viccelődik..
- Nem válaszolt a kérdésemre! - vettem feljebb a hangom.
- Hm, milyen erélyesek lettünk. - nevetett fel. - Na nem baj. Nem sokáig lesz ez így.
Utálom mikor valaki így körül írja a dolgokat, és nem konkrétan mondja a szemembe, hogy meghalok. Mert ebből ezt lehetett levenni. Ahj a francba is meg kell szökjek valahogy!
- Nem kell félni. Nem fog fájni - húzta elő a zsebéből a bicskát. - Annyira.
Szemeim a félelemtől kikerekedtek, és automatikusan leugrottam a székről. Elkezdtem hátrálni.
- Ha menekülsz több ideig fog tartani. - nézett az órájára. - Hm bár van időm.
Szemeim könnybe lábadtak. Nem gondoltam volna, hogy így végzem. Hihetetlen milyen igazságtalan az élet.
- Miért akar megölni?! - dünnyögtem vékony hangon.
Elnevette magát.
- Ez egyértelmű. Így állok bosszút Justinon. - vigyorgott, majd komolyabbra váltott. - Na de elég volt a kergetőzésből. Gyere ide!
Megpróbáltam elrohanni, de ő elkapta a karomat és a falhoz szorított. A torkomhoz szorította a kést.
- Utolsó kívánság? - nevetett a pofámba.
Egyre szaporábban vettem a levegőt. A könnyek patakként folytak le az arcomról. Eldöntöttem. Elmehet melegebb éghajlatra. Az ilyen a béka segge alá sem való.
- Nem kívánsz semmit sem? Hát jó. - vont vállat.
A nyakamon egyre erősebb lett a nyomás. Próbáltam küzdeni, pedig tudtam, hogy felesleges.
- Engedd el! - rontott be az ajtón hirtelen Justin.
Meglepettségem leírhatatlan volt. A szorítás amit a kés okozott, enyhült. A pasas elvette a nyakamról a kést. Lassan megfordult, és előhúzott egy pisztolyt a másik zsebéből. Jesszusom. Mennyi cucca van ennek?
- Már vártalak - vigyorgott rá gonoszul, majd felé tartotta a fegyvert.
Rémülten kaptam feléjük a fejem. Csak most döbbentem rá, hogy nem is engem akart bántani.. Ez egy csapda volt. AZ EREDETI CÉLPONT JUSTIN VOLT!
