37.rész: You think that makes it hurt any less?

Teljesen olyan érzésem volt,mintha egy kést döftek volna a szívembe. A rám törő sírógörcs csak még rátett egy lapáttal. Könnyeim patakokba folytak le az arcomról,mellkasom szúrt a sírástól. Nem akartam magam tovább égetni,ezért sarkon fordultam,majd kirohantam a konyhából. Pattie elég rémülten nézett rám,mikor zokogva elrohantam elötte,majd feltéptem az ajtót,és az utcára sprinteltem.
-Hannah! Történt valami?-jött utánam,de Justin megelőzte.
-Mi a baj? Miért sírsz?-ragadta meg a csuklóm Juss, mikor utolért,és látta,hogy nem akarok megállni. Lucy épp arra készült,hogy kijöjjön,de Pattia vissza tolta a házba. Szerencsére.
A sírógörcsöm nem hagyott alább,még beszélni sem tudtam rendesen,sőt még levegőt venni is alig tudtam. Csak sírtam és sírtam,a mellettem álló Justin meg egyre idegesebb lett.
-Mi történt? Miért sírsz? A csók miatt?-záporozott rám hirtelen egy csomó kérdést,de mivel megszólalni sem tudtam,egyszerűen leültem a fűbe. Így könnyebb átvészelni a rám törő sírógörcsöt. Gondolom.
-Csók? Milyen csók?-értetlenkedett Pattie.
-Justinnal csóko...-nyitotta ki az ajtót Lucy,de Pattie azonnal rácsapta. Megint. De jó ez a hülye lány is itt hallgatózik.. Bahh..
-Hannah ne ülj le a földre fel fogsz fázni! Inkább állj fel és meséld el,hogy mi történt!-sétált oda hozzám védelmezően Pattie,majd kicsit hátrahőkölt mikor megpillantotta az arcom. Nem csodálom. Nem lehetek valami szívderítő látvány a kibőgött fejemmel.
-Te jó ég..-nézett rám rémülten.-Teljesen le vagy sápadva. Hívok azonnal orvost! Te addig Justin,próbáld felszedni a földről!-hadarta,majd berohant a házba.
-Gyere.-nyújtotta a kezét Juju de én nem fogadtam el. Arcomat a kezeimbe temettem,úgy sírtam tovább.
-Ne csináld már.-huppant le mellém,majd megfogta az egyik kezem,és elhúzta az arcom elöl.-Hideg a kezed.
-És? Ne foglalkozz velem. Ott a barátnőd.-mutattam a barátnő szónál idézőjelet az ujjaimmal.
-Miért mutatsz idézőjelet?-nézett rám értetlenkedve,én meg azonnal rádöbbentem,hogy az előbb hibát követtem el. Basszus.
-Semmi,semmi.-legyintettem,majd felálltam a földről.
-Na de még is.-állt fel ő is,majd zsebre dugta a kezét,mivel elég hideg volt és neki is fázott a keze,nem csak nekem. 
Nem feleltem,csak a zsebembe kezdtem el turkálni zsepi után,de pechemre nem találtam. Klassz. Ennél szerencsétlenebb már nem is lehetnék.
Épp a nadrágzsebembe is bele akartam nyúlni,mikor Justin megelőzött,és oda nyújtott nekem egy zsepit. Szó nélkül elvettem majd kifújtam bele az orrom.
-Kösz..-morogtam az orrfújás után.
Juss bicentett egyet majd vissza tért az eredeti témához.
-Mi a baj? Miért akadtál ki ennyire?-fürkészett aggódva.-Hiszen ő a barátnőm.-jelentette ki határozottan,majd mintha elbizonytalanodott volna,hozzá tette:- Nem?
Úgy utálom az ilyen helyzeteket,hogy azt már el sem tudom mondani.  Komolyan,legszivesebben megmondanám neki,hogy nem,mert én vagyok a barátnője,de az orvos megtiltotta,hogy bármit is mondjak neki a múltjáról,szóval nem tehetek mást...
-Ja,persze...-hadartam,majd a földet kezdtem el tanulmányozni.
-Van valami amiről tudnom kéne?-emelte fel a fejem az államnál fogva,hogy bele tudjon nézni a szemembe. És ezt nem kellett volna... Mivel ha én bele nézek a szemébe,nagyon nehezen tudok neki hazudni...
Némán bámultam rá,de ő már nem csak a szemeimet tanulmányozta,hanem a számat is.. Hurrá. És nagyon ritkán mondok ilyet de a megmentőm az Lucy volt. Mivel szó szerint kirontott a házból,és hozzánk trappolt. Gyorsan hátraléptem pár lépést,hogy véletlen se lökjön fel ha oda ér hozzánk.. Vagyis inkább Justinhoz.
-Juss!-ragadta meg a kezét Lucy,de Justin nem figyelt rá,végig engem bámult.
Emiatt persze Lucy hisztirohamot kapott,ami miatt Juju ijedten hőkölt hátra pár lépést. Jézusom... Úgy éreztem,hogy ideje ha haza megyek,mivel ők úgy is el vannak,otthon pedig anyuék már a hajukat téphetik,hogy hol a francban vagyok. Ezért miközben ők ott veszekedtek én lassan,és észrevétlenül elindultam haza. 
Ahogy lépkedtem a járdán,egyre jobban mélyültem el gondolataimba. Mennyire szerencsétlen vagyok,hogy pont Justin veszti el az emlékezetét és még meg sem lehet neki mondani,hogy én vagyok a barátnője! A másik Lucy. Mégis,hogy lehet valaki ennyire gonosz? Miért akarja mindenkinek az életét megkeseríteni? Miért akar engem és Justint szétválasztani? Miért?
Szemeim könnybe lábadtak a gondolattól. Félek. Nagyon félek,hogy örökre el fogom veszíteni Justint...

*** Justin szemszöge***

-Én vagyok a csajod! Akkor nem foglalkozhatsz Hannahval!!!!-magyarázott továbbra is Lucy.  Annyira de annyira irritáló ez a csaj! Egyre több kétség gyűlik bennem össze. Biztos,hogy nem ő volt a barátnőm. Ugyan! Én nem választanék magamnak ilyen lányt! Kétségtelen,hogy hazudik. Még Hannah sem reagált túl meggyőzően mikor megkérdeztem,hogy tényleg a barátnőm e ez a lány. Ha meg tévedek,akkor is szakítok vele. Elviselhetetlen komolyan!!!
-Figyelj...-szóltam közbe,mire azonnal abba hagyta a fecsegést,és értetlenül meredt rám.-Ez így nem oké. Asszem ennyi.
Nem akartam kerülgetni a forró kását. Megmondtam azonnal,így a jó. Legalább hamarabb túlestem rajta. De persze a bonyolultabb része még csak most fog következni...
-Mi??-tárta szét a karját értetlenül.-Most szakítasz?
-Ja,valahogy úgy.-vontam vállat,majd elindultam a ház felé.-szia!
-Mi? Neeem!-ordította,és hallottam ahogy utánam trappol. 
Jaj mi lesz ebből. Lucy mikor utolért,erőszakosan megragadta a karom,majd magához húzott.
-Nem koppinthatsz le!-dühöngöt,és tényleg így úgy nézett ki mint egy sziopata,ami kicsit megrémített.
-De asszem van jogom hozzá.-téptem ki a karom a szorításából.
-Nincs jogod hozzá!!! Te hozzám tartozol! Én mondom meg,hogy mikor szakítunk és mikor nem!-toporzékolt,majd megragadta a pólómat és azt kezdte el hisztisen rángatni.-Holnap lesz a randink!! Már mindent előre megterveztem!! Nem szakíthatsz!
-Ne nyújtsd már ki a pólóm.-nyöszörögtem,majd leszedtem a kezét a felsőmről.-Figyelj Lucy,nem passzolunk össze és szerintem mi soha nem is jártunk.-érveltem.
Lucy alig tudott megszólalni a felháborodottságtól.
-Azt mondod,hogy én hazudok??-akadt ki még jobban.
-Nem,csak...-gondolkoztam el,majd arra jutottam,hogy csak ő mondja jól.-Vagyis ha jobban belegondolok,igen azt mondom. És kérlek nyugi,ne kapj dührohamot.-tettem a kezem a vállára.-Majd találsz magadnak nálam sokkal jobb pasit is.
-Hálátlan vagy! Tudom,hogy mindent Hannah miatt teszel!! De ide figyelj! Felvilágosítalak! Hannah téged teljes szívéből gyűlöl! Ezt jól jegyezd meg!-rázta fenyegetően a mutató ujját.
Ezekre a szavakra szó szerint görcsbe rándult a gyomrom. Szívem fájdalmasan dobbant egy nagyot,torkomban egy óriás méretű gombóc keletkezet,szemeim pedig könnybe lábadtak,amit próbáltam takarni de nem nagy sikerrel,ezért el is fordultam Lucytól,hogy ne lásson ilyen állapotban.
-Rossz érzés mi?-állt elém,de én megint elfordultam.-Ez a tanulság belőle: Soha ne szeress bele olyan lányba aki csak szenvedést okoz neked!
Szemembe a könnyek egyre és egyre csak gyűltek,ami számomra egyre dühítőbb kezdett lenni. Mi van velem? Miért készülök ki csak ennyitől,hogy Lucy azt mondta,hogy Hannah gyűlöl? Mi lehetett ezzel a lánnyal  a múltam?  Várjunk csak.. Egyáltalán hova tűnt? 
Egy gyors mozdulattal letöröltem a könnyeim majd megpördültem tengelyem körül és szétnéztem. Hannah sehol sem volt. Elment. Nee..
-Mi volt Hannahval a múltam?-fordultam hirtelen Lucyhoz,aki lesajnálóan méregetett.
-Egyet mondok: Fájdalom.-felelte tömören,majd megfordult,amitől a haja az arcomba csapódott,és elviharzott.
Ekkor hirtelen egy erős fájdalom nyilalt a fejembe,amitől egy hatalmasat felkiáltottam. Csak pár másodperc volt,de abban a pár másodpercben egy rövidebb képet láttam. A múltamból...
Magamat láttam.. Épp beszéltem valakihez.. Az arcom jobb oldala fel volt tagadva. A szöveg pedig...

"Gondolod ettől kevésbé fáj? "


Nem értem. Miért mondhattam ezt?  De legfőképpen kinek? Ez a rövidke gondolat kép a múltamból teljesen össze zavart. Némán bámultam a sötét utat,fejemben pedig ez a rövidke mondat járt. Majd pár perc múlva felnéztem,és felegyenesedtem. Csak egy cél hajtott: Meg akarom tudni a múltam.
-Justin?-hallottam meg hirtelen magam mögött anya hangját,mire megfordultam,és halványan rámosolyogtam.-Történt valami kisfiam?-hangja aggódóan csengett.
-Láttam egy rövid jelenetet a múltamból.-sétáltam oda hozzá lassan.-És..többet szeretnék tudni róla. Mesélsz nekem?
Anya arcán először az öröm,majd a szomorúság suhant át. Nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen hangulatváltozást,ezért értetlenül meredtem rá,és felvontam a szemöldököm.
-Justin úgy szeretnék neked mesélni de nem lehet.-nézett rám szomorúan.-Magától kell vissza jönnie az emlékezetednek. Ez már haladás,hogy beugrott egy kis jelenet.
-De nem értem. Miért nem beszélhetsz róla?-ráncoltam a szemöldököm.
-Az orvos megtiltotta. Kérlek fiam értsd meg..-nézett rám könyörgően,mire némán bólintottam. Nem akartam erőltetni.
-Öhm.. Megkeresem Hannaht..-dadogtam,majd elfordultam anyutól,és elindultam a sötét utcán. Fejemre rántottam a kapucnim,mivel elég hideg volt.
-Rendben,vigyázz magadra! Ha megtaláltad hozd haza mert kihívtam neki az orvost!-kiáltott utánam anyu,mire csak intettem neki,hogy lássa,hogy értettem.
Gyors léptekkel mentem a kihalt utcán. Nem volt valami barátságos erre menni ilyen későn,főleg,hogy senki sem jár erre. Még belegondolni is szörnyű,hogy Hannah ilyen helyen ment keresztül egyedül. Hiszen azért mégis más,hogy egy fiú megy át ilyen helyen vagy egy lány. Bár nem értem,hogy miért aggódok érte. De főleg azt nem,hogy hogy tűnt el ilyen észrevétlenül. Na mind egy.
Nagy merengésemből egy férfi zökkentett ki,aki elég hangosan telefonált. Vagyis lehet,hogy nekem volt hangos mivel tökre kihalt és csendes ez az utca. Lehet,hogy egy forgalmas városban tök alap hangerő. A pasas eléggé siethetett,mivel mikor elhaladt mellettem nekem is jött véletlen,de a taplója véletlen sem kért bocsánatot.
Ahogy elviharzott mellettem,és én sikeresen vissza tértem az egyensúlyomba,megint az utat kezdtem el pásztázni,mikor hirtelen megint bevillant egy kis gondolat kép.
 Fájdalmasan a fejemhez kaptam,majd neki dőltem a legközelebbi ház falához.
Pár másodpercig tartott az egész ahogy a fájdalom is. Teljesen leizzadtam. Levegőt hevesen szívtam a tüdőmbe. Megint egy gondolat kép a múltamból amit nem tudok hova tenni. De jó. Miért jár ez ennyire erős fájdalommal,mikor bevillanak ezek? 
Idegesen dörzsöltem a fejem,majd megállapodtam a fejem tetején lévő puklin ami rejtélyes módon nagyon fáj. Az orvos szerint leütöttek. Persze nekem ez mind kiesett.
Lassan újból útnak indultam és a kis bevillanó gondolat képemen gondolkoztam. Elég idegesen tárcsázhattam valakit az biztos. Mi történhetett? Kit hívhattam?
Lehetséges,hogy Hannaht? Ah ugyan miért hívtam volna őt,mikor utál engem? Álmodozz csak Bieber... Szomorúan belerúgtam az előttem lévő kavicsba,ami kigurult az úttestre.
Ebben a pillanatban fordult be egy kocsi,aminek a motorja nagyon nagy zajt csapott a csendes utcában. Elég gyorsan haladt,és sikeresen bele is ment a kavicsnak abba a részébe ami élesebb volt,ezért sikeresen kilyukasztotta a kerekét. Nagy fékcsikorgás közepette,a kocsi elvesztette a menetirányt és erőből neki száguldott egy oszlopnak. Riadtan meredtem a szétzúzódott kocsira. Már épp azon voltam,hogy oda megyek segíteni,mikor kiszállt az autóból egy izmos pasi,akinek a kezében egy fegyver volt. Azonnal megtántorodtam,és imádkoztam az Istennek,hogy nehogy észrevegyen. Szerencsém volt. Nem vett észre. Csak káromkodott párat,majd izomból belevert az oszlopba,dühében. Juj. És ha tudná,hogy én miattam történt minden.. Tuti megölne.. Te jó ég mit tettem. A kocsi másik oldalán is kinyílt az ajtó,amin még egy izomagy szállt ki. Úgy láttam,hogy ideje lelépni. Gyors léptekkel vettem egy 90 fokos fordulatot,majd észrevétlenül leléptem. Ez azért durva... Asszem soha többé nem rugdosok kavicsokat...


Egy jó 10 perc múlva megláttam végre elöttem egy árnyt. Lépéseiből,és gyönyörű,karcsú testartásából azonnal  kivettem,hogy Hannah sétál elöttem. Szívem szaporábban kezdett el verni,lépteimet még gyorsabbra váltottam. Szinte már rohantam,és égtem a vágytól,hogy megérintsem vállát. Gyönyörű szőkés barna, hosszú hullámos hajába belekapott a szél,ami késöbb gyengéden hullott a vállára. Ahw.
Mikor végre oda értem hozzá,megragadtam a vállát,mire egy kisebb sikoly hagyta el a száját. Rémülten fordult meg majd egy pofont kevert le nekem.
-Aú!-kiáltottam fel,majd az ütés helyére helyeztem a kezem.-Ez fájt.
Hannah döbbenten meredt rám,majd mikor végre felismert,ijedten kapta szája elé a kezét.
-Jaj úgy sajnálom én nem tudtam..-kezdett a szabadkozásba,de én gyorsan leintettem.
-Semmi..ba..-kezdtem volna,mikor megint a fejembe nyilalt az az erős fájdalom.
Fájdalmasan felszisszentem,majd a fejemet fogva a földre rogytam. A következő gondolat képet láttam:


Pár pillanatig tartott az egész,de azonnal felismertem Hannaht és magamat.
A fájdalom hamar elmúlt,ahogy a rövid kis jelenet is.  Arra kezdtem csak feleszmélni,mikor meghallottam Hannah aggódó hangját.
-Justin! Te jó ég  Justin!-kiáltozott,majd megéreztem meleg kezét az arcomon,amitől teljesen elpirultam... 
Lassan kinyitottam szemeim. Hannah arca vészesen közel volt az enyémhez,amitől jócskán zavarba jöttem. Ajkam kiszáradt ezért nyelvemmel nedvesítettem meg. Szinte zihálva vettem a levegőt,annyira zavarba hozott. Ajkairól nem tudtam levenni a szemem,annyira vonzottak. Hihetetlen,hogy mit nem képes kihozni belőlem ez a lány!
-Jézusom,Justin jól vagy?-ölelt meg hirtelen.
Ha eddig nem hozott volna jobban zavarba,hát most megtette. Sosem volt ilyen érzésem egy lány közelébe.. Hihetetlen.. 
-Mi történt?-nézett rám az ölelés után.
Megnyaltam az alsó ajkam,majd tiszta lángvörös fejjel,lassan szemébe néztem.
-Izé..-dadogtam.-Láttam a múltamból egy jelenetet.
Hannah döbbenten meredt rám,majd mintha megértette volna,hogy miről van szó,reménykedve rám nézett.
-És.. Mit láttál?-nézett továbbra is csillogó szemekkel. 
-Téged..-kezdtem,mire ő izgatottan fészkelődni kezdett mellettem.-És engem.
-Tényleg?????-mosolyodott el,majd reménykedve még jobban belefúrta tekintetét az enyémbe,amitől majd kiugrott a szívem a helyéről.-Mit csináltunk?
Nem tudtam,hova rakni ezt a kérdést,ezért először nem mondtam semmit,de végül mosolyogva válaszoltam:
-Lelöktél a kanapéról.-nevettem.
Hannah arcán először csalódottságot(?) fedeztem fel,majd végül ő is elnevette magát.
Mosolyogva figyeltem ahogy kacag. Gyönyörűen tud nevetni...
Ahogy figyeltem őt,egyre és egyre több gondolat tört elő belőlem. Először is: Ha utálna nem viselkedne így velem. Másodszor is: Azt hiszem arra a megállapodásra jutottam,hogy bele szerettem Hannahba. Harmadszor is: Biztos,hogy volt valami múltam vele. Valami szép múlt.. Biztos vagyok benne. Lucy pedig hazudott nekem.
-Hé min gondolkozol?-zökentett ki a gondolataimból Hannah.
Ahogy a szemeibe néztem,biztos kezdtem lenni az állításomban. Lucy azt  mondta,hogy utál.
De mikor belenézek a szemébe azt látom..mintha... én irántam többet érezne mint egy barátság.  De viszont Lucy azt mondta,hogy ezzel a lánnyal a múltam csak fájdalom volt...
Mosolyogva megráztam a fejem,miközben mindig Hannaht bámultam. Lehetetlen. Lehetetlen,hogy csak fájdalom lenne a múltunk.
-Miért ráztad meg a fejed?-fürkészett a Hannah.-Nem kell elmondanod ha nem akarod..
Válaszként csak kuncogtam egyet majd... Majd olyat tettem amit lehet,hogy nem kellett volna. Nem is tudom,hogy miért tettem,csak úgy jött. Úgy éreztem,hogy meg kell tegyem:
MEGCSÓKOLTAM.